FERNET BLUES COMPANY - a lényeg, a tevékenység élvezeti értéke
FERNET BLUES COMPANY -
Liquid Performance demo Cd-n egy hiteles Fernet spontaneitást szerettük volna visszaadni.Minden egyes szám bevillanások sorozata. Nem a számok bonyolultsága volt a kihívás, hanem a hangulat megteremtése az volt az igazi feladat. Találd meg a saját hangod - A cél annyi, hogy hiszünk abban mindnyájan, hogy ami értékes az megtalálja a helyét a világban.
Mindenkinek vannak hatásai, ez természetes folyamat, hogy a kedvenc gitárosaid motívumai, gondolkodásmódja, adott esetben ízlése valamilyen szinten tetten érhetőek a játékodban. Az igazán nagy zenészek mindig a saját útjukat járják, nem más zenészek frázisai mögé akarnak bújni, hanem a saját hangjukat keresik a hangszer segítségével. Amikor ez a hang megvan, akkor beszélünk művészi teljesítményről. Persze nem szabad összetéveszteni a jelenséget az előadóművészettel, ahol a művészi megvalósulás célja maga az egyéni interpretálás, a művészi szintű reprodukció.
Felvállalni a saját hangod nagy bátorság, a pályája elején a legtöbb ilyen zenész nagyon erős kritikai ellenállásba ütközik. Az önbizalmad számos helyen rombolhatják, barátok, az iskola ,a közeg amiben élsz, a társadalmi elvárások mind-mind szembemehetnek azzal, amit a világról gondolsz, illetve ahogyan ezt elmondod. Számos példát lehet mesélni később világhíres művészekről, akik kezdetben értetlenségbe, ellenállásba ütköztek.
Van Gogh vagy Kafka (és még sokan) egész életükben sikertelenségre voltak kárhoztatva, és a gyenge jellem a sikertelenséget hamar a saját tehetsége hiányosságaként fogja fel. Persze nagyon fontos hozzátenni, hogy ez a legtöbb esetben így is van. Van Goghot a hozzá stílusban legközelebb álló impresszionisták kinevették, senki nem gondolta volna, hogy a huszonegyedik század elejére a 10 legdivatosabb (és a legtöbb pénzt hozó) festőművész között lesz. Bach sem volt a saját értékén elismert zeneszerző, a saját zeneszerzővé lett fiai sem ismerték fel nagyságát, hogyan várhatta volna bárki a kortársaitól, hogy tudják, a legnagyobb hatású zeneszerzővel állnak szemben. Persze az ellenpélda is létezik, Beethoven, vagy akár Jimmy Page (és még sokan) még az életében megérte, hogy legenda válljon belőle.
Azzal a jelenséggel is gyakran találkozunk, amikor egy tehetségtelen ember, nagyképű magatartással próbálja palástolni munkája értéktelenségét. Szomorú, kiábrándító hétköznapi dolog ez, ami minden esetben frusztráltságból adódik. Pedig a frusztrációt mindannyian ismerjük, mindenkinek, a legnagyobb művészeknek is meg kell küzdeniük a saját démonaikkal, ez is a játék része.
Hogy mi a titok? Azt gondolom, hogy akkor tudod felvállalni a saját hangod, ha annyira élvezed amit csinálsz, hogy másodrendűvé válik az, hogy ez milyen értéket képvisel. Rendben van, ez így meredek állításnak tűnhet, de ha belegondolsz, akkor be kell látnod, hogy így van. Ez az egész csak egy játék, ne a sikerért csináld, hanem azért, hogy örömet okozzon neked! A dolog visszafelé is működik: Ha valamit nagyon szeretsz csinálni, óhatatlan, hogy ki fog ütközni rajta a saját stílusod, a saját hangod. Nem hiszem, hogy az alkotásnál létezik szórakoztatóbb dolog, ezt minden aktívan dolgozó művész tudja. Az, hogy milyen eszközt találsz az önkifejezésre, gitárt, ukulelét, igazából másodrendű, a lényeg a tevékenység élvezeti értéke. Persze az is kiderülhet, hogy nagyon szereted amit csinálsz, és mégis értéktelen amit létrehozol. Who cares? Legalább jól szórakoztál.
Az is sokszor előfordulhat, hogy olyan szintre jut a művész, hogy nem értik a kortársai. Van egy történet Picassóról, ami pontosan leírja a jelenséget: Egyszer egy újságíró értetlenségét fejezte ki a kubizmussal szemben, amire a festő azt válaszolta, hogy csak azért, mert nem beszéli a francia nyelvet, még nem vonja kétségbe annak létjogosultságát. Érdemes ezen elgondolkozni, amikor elsőre idegen zenét hallasz, vagy más jellegű idegennek ható alkotással találkozol.
A nyitottság elengedhetetlen feltétele a fejlődésnek. A nyitottság érvényes a saját munkádra is, tudnod kell szelektálni, önkritikát gyakorolni, akár a kedvenc ötleteidet, motívumaidat kidobni, örökre elsüllyeszteni a fiókban. Nem szabad görcsösen ragaszkodni, mert az gátolja a fejlődést. Az a zenész, aki nem képes önkritikára, örök életére az amatőrizmusba ragad, pusztán azért, mert nem képes tanulni a hibáiból.
Ha az öröm megvan, akkor a gyakorlás is játékké válik, ahogy az összes tevékenység is, ami az alkotással kapcsolatos. Azt gondolom, hogy ezért fontos az, hogy mindig preferáld a saját hangod, és ne akarj egy második Vai, vagy Hendrix lenni.
Végezetül egy példa a tudatos karrierépítésre:
A profit és az amatőrt az különbözteti meg egymástól, hogy a profi mindig tud. Ezt jegyezd meg: A profi mindig tud. (Az amatőr meg néha.)
Szélesítsd a látóköröd. Nagyon fontos eleme a fejlődésnek az, hogy engedj új dolgokat az életedbe. Adj lehetőséget új zenéknek, és ne csak abban a stílusban amit általában hallgatsz. Hidd el minden irányzatnak meg van a maga szépsége, a saját értékei, mesterei akik azon a stíluson belül tudják elmondani mit gondolnak a világról. Amikor egy új dologgal találkozol, és az üzenetnek sikerül eljutnia hozzád, az fantasztikus élmény. Keresni kell ezeket a lehetőségeket, megengedni, hogy új zenék jussanak el hozzád, akár olyan stílusban amit soha nem fogsz játszani. Ez fejleszti leginkább a zenei intelligenciád, ezzel szélesíted leginkább a szókincsed. Egy idő után minden zenét szeretni fogsz, és rájössz arra, hogy az a borzalmas közhely, hogy nincs rossz stílus vagy jó, csak jó meg rossz zene van; igaz.